1. Előjáték
Szent Márton hegyének (Pannonhalma) várfalai alatt
Hatalmas máglya előtt hajlong három táltos. Áldozatot mutatnak be Koppány emlékére. A táltosok köré sereglenek a környékbeliek is és hangosan éltetik Vászolyt, akit sokan Koppány fiának hisznek.
Táltosok: Koppány úr vérétől vereslik az ég
Vászolyhoz kiáltunk: Legyen úgy, mint rég!
Koppány úr vérétől lobban fel a tűz
Vászolyban szelleme rólunk átkot űz
1. Táltos: Napnak lángja
Hadúr a csatába
Vidd el a hírünk
2. Táltos: Holdnak fénye
Magyari vezére
Gyújtsd fel a szívünk
3. Táltos: Jézus népe
Idegen a lelke
Vádol, mert élünk
Együtt: Koppány úr vérétől vereslik az ég
Vászolyhoz kiáltunk: Legyen úgy, mint rég!
Legyen úgy, mint rég!
Legyen úgy, mint rég!
Koppány úr vérétől lobban fel a tűz
Vászolyban szelleme rólunk átkot űz
Nehéz átkot űz!
Súlyos átkot űz!
A várfalon Gellért püspök és tanítványa, Imre herceg, valamint csuhás bencések némán szemlélik az eseményeket. Vad üvöltéssel német zsoldosok jelennek meg és Orseoló Péter vezetésével szétkergetik a népeket. Két ellenálló táltost levágnak, a harmadik, Zobor táltos, a tömeg segítségével elmenekül.
Péter: Hitvány lázadók,
Istentelen pogányok,
Ütött az utolsó órátok!
Zsoldosok: Péter minket parancsol
Pogányokkal megharcol
Vezérszóra készen vár
Hűségünkért birtok jár!
Ütni, verni, rúgni, vágni
Pogány vérben térdig járni
Ütni, verni, rúgni, vágni
Bűnös néppel így kell bánni
Így kell bánni!
Imre: Álljatok meg!
Zsoldosok: Széjjel vágni!
Fára húzni!
Bőrét nyúzni!
Összetörni!
Tűzre hányni!
Kész!!!
Hóóóóó!
Péter: Én, Orseoló Péter, a velencei Dózse fia
nagybátyám, a magyar király hű szolgálatában
felvértezvén erős hittel, elszánt akarattal
a gonosztevők pogány tüzét kioltom
A keresztény világrend igaz védelmezőjeként
életem és vérem felajánlom
A helyszínen csak a holttestek maradnak. Orseoló Péter eltapossa a maradék tüzet,. Gellért püspök és Imre herceg elborzadva nézik a jelenetet.
Imre: Ez lenne hát, Gellért úr, Jézus népe?
Atyám legfőbb műve, igazság és béke,
Ám e sok halott nem illik a képbe!
Gellért: A küzdelemnek még nincsen vége.
Látom utad, de nem mondhatom
s az enyémet is, egy nagy hegyen
Istent nem hatja át szánalom
keresztül hajt egy szűk helyen
Pedig minden imánkkal Őhozzá járulunk
s mégis a nevében elszántan gyilkolunk
Imre: István király miként tűrhet ilyet
Gyűlölség ellen atyám mért nem tehet?!
2. Róma bástyája
Királyi palota kápolnája
István király az oltárnál egyedül imádkozik.
István: Uram, tekints le a földre
Jöjj, költözz a szívünkbe
Látod, nem enyhül az átok
Gyújts a lelkekben világot
Uram, nagy a Te hatalmad
Nyújts a szenvedőknek vigaszt
A harc tart már ezer éve
De még nincs e földön béke
E szép, gyönyörű ország
Kezedben tartod sorsát
Bármit is remél
Nélküled nem él
Csak veled, Uram
Mindig veled!
Segíts Uram
Adj még erőt
Segíts nekem!
Gizella érkezik szerzetesek és apácák kíséretében. Gellért püspök hozza Imre herceget. Az apácák közül kiragyog Krisztina, lengyel királylány és Imre alig tudja szemét levenni róla.
Gellért: Áldás reád, István király
Gizella királyné, Isten hozzád!
Íme itt áll fiatok, Imre
Tudásból mindent megkapott,
de herceget neveltem, nem papot.
Jártas jogban, históriában,
triviumban, kvadriviumban.
Olvas és ír görögül, deákul,
mindent ismer a lakott világrul.
Most e derék ifjút általadom Nektek
Viselje a kardot, ne csak a keresztet!
István: Áldásos munkád köszönjük, Püspök úr!
különb mestere Imrének nem lehet,
de látom, hogy nem lesz uralma gondtalan
kemény önmaga és büszke népe felett.
Gizella: Jó fiam, őrizd meg apostolok hitét
tartsd tiszteletben az egyházi rendet
István: Téged vigyáz megannyi vitéz,
de határaid is keményen védjed!
Gizella: Fogadd be és gyámolítsd az idegeneket,
mert gyönge az egynyelvű, egyszokású ország
István: Vendégként szeresd a jövevényeket,
közülük kerül ki sok hűséges szolgád
Kövesd példám, s a lelkem örül.
Lásd, atyád már fáradt és beteg.
Koronám viseld részrehajlás nélkül
de testvéri vért ne érintsen kezed!
Gellért: Kerülje el lelkünk gyászos emlékezet,
emelje föl szívünk Isteni szeretet.
Fönn az Isten országában nincs szenvedés
de csak hosszú nehéz úton jutunk el
az üdvösséghez
Itt e földön úgy kell élnünk
múltnak bűnét jóvátennünk
hogy jókedv és bőség köszöntsön ránk
Fényes lélek költözz belénk
Isten áldás áradj felénk
hűséggel szolgál szép hazánk
Most leteszem püspökök pásztorbotját,
és vállalom remeték magányos sorsát.
Ám mielőtt utamra engedtek
Királyunk és királynénk óhaja szerint
tisztemnek szívesen eleget teszek:
Lépj elő Krisztina, lengyel király lánya
Imre fiam te is, jövőnknek záloga.
Jegyességtek megáldom, megszentelem
A földi lét hozzátok kegyes legyen! Ámen!
Imre és Krisztina elfoglalja helyét a királyi pár mellett.
Imre: Hálával búcsúzom, tőled mesterem
Szemeim rácsát kinyitád
Részei szerint még kavarog e föld
de valahol már újul a világ
Még életünk vészes viszállyal terhes
és támadnak ős babonák
Jó atyám, látod, kevés, ki érti
az új ezredév folyamát
Imre, Krisztina, Az út elején még nehéz a válasz
Apácák: de sejti a szót szíved
Hát kérjük az Istent, vezérlőnk légyen
a jóság s a hű szeretet
Mindenki elvonul, magukra hagyják a fiatalokat.
Krisztina: Lehettem volna szűzi apáca
Krisztus szeretője
Imre: Lehettem volna isten szolgája
Krisztus követője
Együtt: Látod, mégis
hozzád közelednék
Régóta kereslek, régóta szeretlek
Maradj velem, mindig velem
Krisztina: Imre herceg, édes jegyesem
hozzád köt a sors már
Imre: Szép szemedben tisztán ragyogó
hűség, szerelem vár
Együtt: Jöjj hát, érezd
a szívem dobogását
Imre: Régóta kereslek
Krisztina: Régóta szeretlek
Együtt: Maradj velem, mindig velem
Mindig velem
Péter érkezik és meglátva a szerelmeseket, gúnyolni kezdi Imrét.
Péter: Nézd csak, a makulátlan herceg úr
éppen apáca köntösébe nyúl
A klastromból alighogy megérkezett
a gyönyörben keresne üdvösséget
Szép kisasszony, férfit ölelj
ha forr a véred már
Óh a szív nem rangot kíván
de elszánt szeretőt vár
És lehetnék én is király
ha engem választanál
Aba Sámuel, az ország nádora oldja fel a feszültséget.
Aba: Péter fiam, hová réved szemed
Mért nem végzed, amiért küldtelek?
A tróntermet gondosan kutasd át
merény ne érje a királyi párt!
Kürtök hangja szólal meg, az udvari nép bevonul. A nádor fogadja a római, bizánci és német követet és kíséretüket. István és Gizella elfoglalja a kettős trónt.
Kar: Szent királyunk István
Bölcsességgel áldott!
Aba: Az Úr vigyázza szent felségteket
s mindenkit, kik megjelentetek
Ahogy szokás és illem rendelé
legyen a szó a jó vendégeké
A királyi pár előtt hangozzon el
mi küldetéstek céljára felel
Elsőként szólítom annak követét
kinek szava számunkra legfontosabb
Őszentsége a Pápa követét köszöntöm
Pápai követ: Felségtek, s nádor úr figyelmezzetek
Őszentsége, a Pápa üdvözletét hozom
valamint áldását reád s országodra
királyságod harmincadik esztendejében
Íme e kereszt, szent ajándéka
hűségedre állandóan emlékeztessen
Az ünneprontás távol áll tőlem
de Őszentsége elégedetlen, mert
nem kellően erélyes még a
fellépés a pogányok ellen
S fájlalja, hogy a tizeddel késtek
Hát gyűjtsenek gyakran a hűséges hívek!
István: Ez ország Róma híve
s erős a szövetsége
Minden népet tisztelünk
a törvény bennünk él, s velünk
Őszentsége kérését megvizsgáljuk
s döntésünkről majd illőn értesítjük
Kar: Áldott légy István, mi urunk!
Bizánci követ: Fenséges úr! Köszönt téged Bizánc
Népünk s országaink között nincs harag
Császárom új szövetséget ajánl:
Pogány ellen kéri, hogy küldj hadat!
István: Romanosz császárnak add át üdvözletem
Atyjával békénk gyümölcsöző volt
Kérését időben megfontolom
Kar: Áldás reád!
Német követ: Felségtek!
Halljátok most általam
a földnek legnagyobb uralkodóját
Konrád császár, jó uram köszönti
hűtlen provinciáját
Döbbenten látja, hogy mostanában
magyarok portyáznak Bajorhonban
Rabolnak, dúlnak Imre nevében
Megállás nincs a törvényszegésben
S a velencés Péter itt mit keres
István úr árulót rejteget!
Mindeme szószegő tettekért
Bocsánatkérést követel Konrád!
Halljátok hát általam:
Császáromnak türelme véges
Ha kellő választ nem kapunk
árulástok fegyverrel torolja!
Imre: Nem vagyunk mi császárodnak hűbérese
A bajor hercegséghez jogom van!
Jóanyám örökségét mért dobjam el
Támadása ellenünk jogtalan!
Nem félünk a farkasoktól
gyáván hátra nem megyünk
Ha szép hazánkat meg kell védenünk
Nem félünk a császárodtól
van még elég fegyverünk
S ha Isten velünk, nincs ki ellenünk!
István: Vigyázz, Imre fiam
Nem okos az, kinek szíve lángol
S nem az a gyáva, ki visszatáncol
Keveset ismersz a politikából még!
Úgy kell tehát majd döntenünk
hogy békét kíván a nemzetünk.
Aba: Ezennel vége a kihallgatásnak!
A követek és az udvari nép elhagyják a helyszínt, csak István, Gizella, Aba és Orseoló marad.
István: Mit vétettem, hogy így bánnak velem?
Aba: Sajnálom Felség, ez meglepett!
Azt hittem csupán felköszönt téged
minden követ
Gizella: Ezt nem lehet bírni tovább!
Erőt kell mutatni, igazad van Imre!
Nem várakozhatunk gyönge öregekre!
S ha német lány jött volna, jobb lenne, mint lengyel
Konrád úr lehetne hozzánk türelemmel!
István: Bocsáss meg felség, túl erős a hangod
koronámról lassan úgyis lemondok
A dolgok szépen mentek eddig
béke van s az ország gyarapszik
De a hiénák ismét megjelentek
pénzt követelnek, hadakkal fenyegetnek!
Nem döntök egyedül, nem vagyok látnok
Fiam, nádor uram, tartsunk haditanácsot!
István, Imre és a nádor elvonulnak, Gizella és Péter kettesben marad.
Gizella: Szégyen a szó, galád a tett
Péter fiam, mondd csak
mindez hová vezet?
Péter: Nem értem, István miért
hezitál, ha baj van…
Gizella: Ha trónra kerül Imre fiam
Új életet kezdhetünk majd
mindannyian
Ígérd meg hát, hogy szolgálod híven őt
Nincs nékem más boldogságom, már csak szép fiam
és úgy élek nap mint nap
hogy senki nem szól hozzám
Már elmúlt a lázas virágzó tavaszom
s a szent királyi ágyban tőle nincs vigaszom
Rangomhoz méltatlan minden édes öröm
Így aztán magam csak fiamért töröm
Voltam szép feleség, ki tündököl és ragyog
Most már csak magányos felesleg vagyok
Péter: Anyámként tisztellek, szeretlek felség
Tudod, hogy érted mindent megtennék
Fiadat, Imrét, bajoktól megvédem
Szolgálja őt karom, szívem, vérem!
Erre esküszöm!
Az égre esküszöm!
3. Sasketrec
Nyitra várában
A várudvaron nagy tűz lobog, a várfal mellvédje előtt lándzsás őrök járnak.. Vászoly sóvárogva kémleli a messzeséget, ahonnan táltoskürt hangja szól, mellette áll az őrparancsnok..
Vászoly: Régi nóta, szívéből fújja
a völgyben egy öreg regős
Régi nóta, keserves nóta
mégis oly melengetős
Bús lelkem fogva tartja
Szól, mintha titka volna
S úgy fáj, hogy mindez már a múlt
Csalfa nóta, fülembe húzza
mind, amit feledni kell
Régi nóta, keserves nóta
szívemet szorítja el
Bús lelkem fogva tartja
Szól, mintha titka volna
S úgy fáj, hogy mindez már a múlt
Hej, Nyitra vára) (tart István király)
20 éve rácsaid közt él Vászoly vitéz
Hej, hittem egykor:
Győzelmes, nagy csatákra vár
szólít harci dal
Ősi dal
Elszállt és vége már
Őrparancsnok: Aludnod kéne jó uram
Vén már az éj
Vászoly: Fájdalmas dallam szól
Lelkemből az égre
Őrparancsnok: Borúlátó vagy Vászoly úr
S mulatságos, hogy éppen én
Vigasztaljalak... Az őröd!
Kergetőzve, veszekedve érkezik Vászoly három fia.(András, Béla, Levente)
1. fiú: Enyém a vár, tiéd a legelő!
2. fiú: Legelj barom, a kardom az erő!
3. fiú: Király leszek, te szarba’ heverő!
Együtt: Három herceg
túl sok már egy házban!
1. fiú: Enyém a vár, enyém a korona!
2. fiú: Előlem fuss, mer’ vár a kaloda!
3. fiú: Vigyázz kutya, me’ mos’ csapok oda!
Együtt: Három herceg
nem ülhet a trónra!
Koronát nem kap, aki fut gyáván!
Én leszek a király, te leszel szolgám!
1. fiú: Én leszek a király, te leszel szolgám!
2. fiú: Én leszek a király, te leszel szolgám!
3. fiú: Én leszek a király, te leszel szolgám!
Együtt: Én! Én! Én! Én leszek!
Vászoly felesége, a fiúk édesanyja próbálja lecsendesíteni a viaskodást.
Ilon: Mi történt fiaim, elment az eszetek?
Éjnek idején ágyban a helyetek!
Fiúk: Nem tudunk aludni, bárhogy is szeretnénk
Táltoskürt hangjával játszik a messzeség
Ilon: Jól van, hát jól van, nyugodjon lelketek
Régi időkről mesélek most nektek
Ősatyánk, Nimród, ki nagy vadász az Úr előtt
Halála után a csillagokba költözött
Hatalmas íját ott Napnyugatnak feszíti
Idő majd eljő, s húrját el is pendíti
Hunúr és Magúr, ők Nimród bátor fiai
Büszke volt Hadúr, mert látta őket küzdeni
Bármerre jártak, a Napsólyom előttük szállt
Túr lelke bennük így hatalmas erővé vált
Sok évvel később, a regölők ezt így mondják
Leküldött Isten egy győzhetetlen nagy királyt
Romlott világon bár végig sújtott ostora
Büntetlen maradt Atilla úr gyilkosa
Hatalmas út volt, míg ide visszaérkeztünk
Szép országunkat hős Árpád úrnak köszönjük
Azóta fényünk már egyre inkább megkopott
Nimródnak vére szolgaságra így jutott
Koppány szelleme vádlón rádtekint, Vászoly!
Te követed őt az ősi jog szerint
Vászoly: Én magyar vért csak végveszélyben ontok
Kik Istvánt letennék, mind jámbor bolondok
Mögötte ott a pápa, s Gizella német népe
Ilon: A bizánci császár, keresztapád pedig
Téged juttatna révbe
1. fiú: Apámuram, tiéd a korona
2. fiú: Derék vezér és büszke katona
3. fiú: Te légy király, tiéd a palota!
Együtt: Hárman kérünk, légy hát jó vezérünk
Ha akarod, pajzson emelünk trónra
Ő legyen a király, mi leszünk szolga
1. fiú: Ő legyen a király, leszek én szolga
2. fiú: Ő legyen a király, leszek én szolga
3. fiú: Ő legyen a király, leszek én szolga
Együtt: Ő! Ő! Ő! Ő legyen!
4. A holtak völgye
A pilisi erdőben
A Konrád elleni győztes csatából hazafelé Imre herceg elkalandozik a vadászaton. A holtak völgyébe téved, ahol különös hangokat hall.
Kórus: Miénk az erdő mélye
itt élünk mind szabadon
Nem szólhat ránk a törvény
itt nincsen más hatalom
Nappal a fényes isten
éjjel a hold a király
István itt nem parancsol
Krisztustól távol e táj
Imre: Konrád menekül, s messze jár
ádáz serege széthullt már
Nincs már országunkban ellenség
Békét követel minden szó
de lelkünk idebenn háborgó
Isten rendelését nem értjük még
Érzem, közeleg egy végső próba
tiszta tűzben ég
Érik valahol a küldetésem
mit elrejt még az ég
A völgyben idelenn, hol nem jár fény
itt, hol csatazaj el nem ér
Őt kérdem, mit reméljek sorsomtól
Három tanúság vár rám még
három kegyelem, a föld és ég
S a szellem üzenete távolból
Érzem, közeleg egy végső próba
tiszta tűzben ég
Érik valahol a küldetésem
mit elrejt még az ég
Nem az a hős, aki a lángot szítja
De az a vitéz, aki azt kézben tartja
Az a király, akinek minden népe
Szabadon él, de ha kell, tűzbe megy érte
Hirtelen tűz lobban fel, bujdosó magyarok rohannak elő, körülveszik Imrét és rövid dulakodás után lefegyverzik.
Kórus: Miénk az erdő mélye
itt élünk mind szabadon
Nem szólhat ránk a törvény
itt nincsen más hatalom
Nappal a fényes isten
éjjel a hold a király
István itt nem parancsol
Krisztustól távol e táj
1. bujdosó: Nézd csak milyen fényes ruhában
jött el közénk e szép idegen!
2. bujdosó: Várj csak komám, fogjuk le gyorsan
Imre herceget felismerem!
3. bujdosó: István fia, gyilkos palánta
élve tőlünk el nem mehet!
Együtt: Jó lesz, ha már most megfeszítjük
úgyis nyakában lóg a kereszt!
Durva rönkfából keresztet alakítanak. Misztikus megjelenésű öreg varázsló járja körül a megkötözött Imrét.
Mágus: Szent helyre tévedtél fiam
Ez itt temető, a Holtak Völgye
Az Ős Isten tiltott sírhelye
Krisztus-hívő nem léphet e földre!
Imre: Én minden istent tisztelek
szent helyre térve
De bármit mér a sors rám
nem halok meg gyáván
Jézust örömmel követem az égbe
Bujdosók: Nem kér az irgalomból
halljon hát meg szabadon
Koppányért bosszút állunk
itt nincsen más hatalom
Nappal a fényes égbolt
éjjel a hold a király
István itt nem parancsol
Krisztustól távol e táj
A bujdosók már felkötözték Imrét a keresztfára, mikor Zobor, a megmenekült táltos érkezik a helyszínre.
Zobor: Megálljatok! Azonnal eresszétek el!
Nem lesz jó így, nem lesz jó így
és a helyzet most rosszabb
Ez a bosszú, ez a bosszú
nem hozhat nyugodalmat
Nem kell több áldozat
már meggyilkolták pannon hegyén két táltosunk
bajra bajt tetézünk, ha mindig gyilkolunk
Ha megöljük hercegünk
sorsunkon javítani azzal nem tudunk
életben maradt táltosotok zobor kér benneteket:
Tegyünk rajta próbát:
Rakjatok egy máglyát
régi szép szokásunk szerént
Hogyha lelke tiszta
általlépve rajta
sértetlenül áll majd elénk
A bujdosók elfogadják a javaslatot és a mágus elkezdi a szertartást.
Mágus: Tűz lángja lobbanj égető
legyél tisztító, a rosszat űző
Küldd át a lelkünk Nap tüzén
pártatlan bírót kijelölvén
Égesd el, ki bűnben él
tegyél igazságot
De kíméld meg, ki bűntől idegen
hogy áldást hozz, ne átkot!
Imre: Lelkem tiéd, Mindenható Atyám
Tanúm az ég, hogy szolgálód vagyok!
Imre a mindenre elszántak bátorságával átmegy a tűzön
Zobor: Lássátok, Imrének segített az Úr
íme itt áll sértetlenül
Ha ő kap majd hatalmat, nem lesz bűn a múlt
szép hazánk új fényre derül
Imre: Hát múljon a szégyen, senki se féljen
válassza jól sorsát
A béke virága szívja magába
a szellemi fény sugarát
Lássa a világ, hogy testvérünk az mind
ki magyarok földjén született
És nincs olyan erő, mely szétválasztaná
mit együtt tart fenn emlékezet
Imre és a kar: Hát múljon a szégyen, senki se féljen
válassza jól sorsát
Kérjük az Istent, segítse népünk
még ezer éven át!
Teljes kar: A béke virága szívja magába
a szellemi fény sugarát
Kérjük az Istent, segítse népünk
még ezer éven át!
A béke virága szívja magába
a szellemi fény sugarát
Kérjük az Istent, segítse népünk
még ezer éven át!
Vége az I. résznek
1. Gloria
Királyi palota kápolnája
Krisztina az apácák körében készül az esküvőre.
II-1. Béke virága
Apácák: Orgona ága, béke virága
elmenekült Konrád
Kérjük az Istent, segítse népünk
még ezer éven át
Krisztina: Jaj a rózsa szirma gyönyörű
mégis leszakítják
Szép menyegző, ékes koszorú
hagyj el szomorúság
Apácák: Készülj széplány
vedd hát koszorúd fel
Krisztina: Régóta kívánom
régóta szeretném
Szelíd remény töltsd el szívem
hozd el nekem
2. Válaszúton
Győzelmi lakomára készülődik az udvar. Ünnepélyesen behozzák a koronázási ékszereket, a nádor a helyére vezeti a királyi párt. Zsákmányolt hadizászlók, német hadifoglyok, a győzelem jelképei.
Kórus: Győzött Imre, jövőnknek reménysége!
Éljen Imre, népünknek szemefénye!
Tömeg: Áldás reád István király
Gizella királyné áldás reád!
Férfi kar: Konrád hadát kiűzte seregünk
Nincs oly erő, mely szembeszáll velünk
István király, mi bárki ellen megvédünk!
Megtört a németek büszke serege
Imre és Péter úr együtt győzte le
Nincs nép e világon, kitől félni kell
Mind, aki jó magyar, velünk énekel!
Tömeg: Óh dicső királyunk, viseld koronád
Kegyelmes istenünk mosolyog le rád
Békével, bőséggel éljen itt a nép
Nap fényét lássa meg újabb nemzedék!
István: Koronám, jogarom, s az országalmát
a választott utódnak én adom át
Úgy hiszem, azt kívánjuk mindannyian
hatalmam örökölje Imre fiam!
(próza) De hol késik egyetlen gyermekem?
Orseoló támolyog be és térdre zuhan a trón előtt
Gizella: Mi van veled Péter? És mért nem látom Imrét?
Imre holttestét hozzák lassú menetben
Kórus: Szentséges Úristen! Óh, jaj!
István: Segíts, mindenhatóm, ne hagyj el istenem!
Beszélj, Péter fiam! Mi történt veletek?
Péter: Utunkban hazafelé
kedvünk támadt hajtani gyors vadat
Szépen is indult a vadászkaland
de Imre hirtelen előre szaladt...
Aba: A lényegről beszélj és ne forgasd szavad!
Péter: Elvesztettük, aztán ránk tört az éj
nem hittem azt, hogy leshet ránk veszély
Mire társaimmal ráakadtunk
már vérbefagyva, holtan találtuk
Tömeg: Irgalmazz, Istenünk!
Gizella: Megölték talán?
Péter: A nyomok vadkanra utalnak
de pogány bosszút sem tartok kizártnak
Tömeg: Átkozott pogányok, ezért csúnyán lakoltok!
Istentelen pogányok, bosszút állunk rajtatok!
Aba: Távozzatok, jó hölgyek, s urak
Úristenünk büntetése elért
Gizella lebotorkál a trón lépcsőjén, ráborul a holttestre. Aba nádor kitessékeli a kiváncsiskodókat.
István: A gyászt szívünk holtig őrzi
de nincs és nem lesz, aki érti
Szép, derék fiam Imre
Mért, mért hogy így végezte!?
Uram, nagy a te hatalmad
Nyújts a szenvedőnek vigaszt
A harc tart már ezer éve
De még nincs e földön béke
E bús, keserű ország
kezedben tartod sorsát
Mondd hát, mit remél
ki szépet, s jót ígér
S halált arat
mint Imre fiam
Halott jövőnk
néz most reám
Aludj fiam
Nádor úr! A temetésre tedd szabaddá Vászolyt!
Aba és Péter kitámogatja Istvánt. Az eddig háttérben álló Krisztina letérdel Gizella mellé.
Apácák kara: A-a-a-a-a
és Gizella: Óh én édes uracskám
Egyetlenegy fiacskám
Síró anyát tekintsed
Szemem könnytől árad
keblem bútól fárad
Óh nekem, én fiam
Siralomtól süppedek
Bútól aszok, epedek
Imre holttestét elviszik és Krisztina egyedül marad.
II-2-II. Csillagok közt
Krisztina: Alig ismertem meg őt s már halott
Éppen, hogy csak elkezdődött és már vége
Szerelmünkből nem újul meg Árpád népe
S rólam nem szólnak majd krónikák
egy szót sem
De a vesztes, tudom, nemcsak én vagyok
Minden másképp történne, ha köztünk volna
Még a föld is megfordulna, s rólam szólna
Bennem készülne egy új világ
Óh, jaj!
Álom volt nékem, egy új és szép remény
Lelke az égből vigaszt küld felém
Álmomban még úgy él, mint rég
Álmomban engem vár valahol
Álmomban még úgy él, mint rég
S őt látom fényes csillagok közt:
engem vár!
A szín lassan elsötétül, Krisztina elindul, de összetalálkozik az érkező Orseoló Péterrel. Megpróbálja elkerülni de Péter az útját állja.
Péter: Ha nem vagy a hatalomban, mit sem érsz
Nem vagy szabad, míg törvény szerint élsz
De minden a tiéd, ha kegyetlenül
átgázolsz azon, ki eléd kerül!
Óh, te édes árván maradt
gyönge virágszál
Mért siratnád Imrét tovább
légy az enyém immár!
És királyi trónus vár
mert én leszek itt a király!
Krisztina: Tolakodásod sértő és fölösleges
Imre után kezem már senkié sem lesz!
Szívemnek pedig más gazdája nincsen
mint a szent és örökkévaló Isten!
Péter: Meggondolod még ezt!
Krisztina: Sorsommal immár Isten végez!
Krisztina el.
II-2-III. Királyi máz
Péter: Ostoba nő! Ki fog rá emlékezni?
A trónszék körül mászkál, majd beleül
Szép az erény, de haszontalan
Ez a világ annak áll, ki gátlástalan
de keményen megtorolja, ki a hírét rontja
Kell ez a trón, a királyi máz
s a koronával együtt járó magasztalás
mit parancsra majd megír a krónikás
Méghogy Vászolyt szabaddá?
Akkor nekem végem
s kútba esik minden reménységem!
De király leszek úgyis
ármánnyal vagy karddal
hacsak ki nem békül
István Vászoly úrral
Aba: Péter fiam, elfáradtál talán?
E trónuson még István a király!
Péter: Remélem nem fenyegetés ez itt
csak kipróbáltam, milyen ülés esik!
Aba: Király urunk nem örül, ha jelentem
Péter: Ne feledd, hogy ketten voltunk, csak ketten
de ha nádor akarsz maradni, mondd meg nekem
hol állsz majd a harcban, velem vagy ellenem
ha Vászoly jönne, te támogatnád?
Aba: Csak kit István akar, s az egész ország
Ha a király őt választja, én is
Ha téged, akkor veled leszek úgyis
Péter: Engem támogat a császár és a pápa!
Aba: Ha István Vászolyt akarja, hiába!
Péter: Pogány világ
kinn a fény, de benn a sötét tudatlanság
Pogány világ
idézik, de nem értik a szent bibliát
Barbár vidék, lelke még az ördögé
csak félelemből térdepel az oltár elé
Nem vallja még, csak mímeli az új hitet
és bűnös útra térítik az ősi szellemek
Barbár vidék, lázadásra készen áll
a pápának is érdeke, hogy én legyek király
Nincs más esély, kell a teljes győzelem
és nemzetünknek ellensége mind, ki nincs velem
nincs itt más esély
velem vagy ellenem
Mert ez itt pogány világ
kinn a fény, de benn a sötét tudatlanság
Pogány világ
mindenkinek érdeke, hogy én legyek király!
Péter el, Aba Sámual előtt felbukkan Zobor. A nádor kardot ránt, majd felismeri a táltost, aki hosszú hegyes tőrrel védekezik.
Aba: Te itt, táltos?
Kis híján megöltelek!
A táltos elrejti fegyverét.
Zobor: Vagy én téged uram,
bár vér nem tapad kezemhez.
Aba: Hogyan kerültél ide?
Az életeddel játszol!
Zobor: Mint mindenki mostanában.
Hallom itt van Vászoly.
Aba: Talán Vászoly úrnak kémkedel
Mentsd irhád, vagy hívom a testőröket!
Ha itt érnek téged, már holnap,
mint pogány lázadót, karóba húznak!
Zobor: Hallgass meg nádor úr!
A tiltott földön Imre herceg eltévedt
s bár nem kedveljük az idegen keresztet
letétettük véle a Szent Tűzpróbát
s Hadúr szelleme megkímélte Vajk fiát
Aba: Miket hordasz itt össze?!
Zobor: A Holtak Völgyén túl kísértem szemmel Imrét
ma is előttem látom őt még!
Lovával felvert vackáról egy vadkant
kihúzta kardját, amint felbukkant
de megugrott lova, s ledobta végül
Ott feküdt Imre segítség nélkül
Ekkor ért oda Péter, lándzsája kézben
Imre magánál volt egészen
“Segíts!” – kiáltotta a földön fekve
de Orseoló Péter csak kinevette
s hagyta, hogy a bősz állat eltiporja
s agyarával halálra marcangolja
Ha közelebb vagyok, esküszöm az égre
nem Imrének, de Péternek lenne vége!
Kintről a zsoldosok kórusa erősödik fel
Zsoldosok: Heil, heil, heil!
Mindannyian kiáltsuk:
Péter legyen királyunk!
Ha István király már nem él
békét vendég így remél
Heil, heil, heil!
Aba: Tűnj el hamar! Én nem is láttalak.
Zobor: Attól Péter még gyilkos marad.
István jön be két testőrrel, a táltos eltűnik.
István: Kissé korai e lelkesedés
holnap lesz csak a nagy temetés
udvarunkban még mindenki gyászol!
Remélem, hogy ideér majd Vászoly
Aba: Már falaid közt várják
sorsuk jobbrafordulását
István: Péter vagy Vászoly? Te kire szavaznál?
Aba: Mindkettőtől jöhet az országra nagy kár
Ha Vászoly s Péter közt dönt a lelkiismeret
én Vászoly mellett szólnék, meglehet
Kétféle úton, mi nem járhatunk már
Csak ártalmunkra lehet, ha fellángol a viszály
Te döntesz jó uram, most még te vagy a király
Hogy kit jelölsz utódnak, csak rajtad áll
István: S te magaddal nem is gondolsz?
Oly döntés kell, mi békét nem bont
én nádorként szolgálnám tovább a hont
István: Hivatom hát Vászolyt!
Aba elmegy, hogy a király elé kísérje Vászolyt. Kintről zsoldosok hangja.
Zsoldosok:(kintről) Heil, heil, heil!
Péter leszel jó király
Tarsd magasra kardodat
császár s pápa támogat
Péter: Elnézést felség a zavarásért!
Zsoldosok: Heil, heil, heil!
István: Ha így szeretne majdan népünk...
Péter: Míg élünk, remélünk!
István: Királynéd szerint itt az alkalom...
Péter: S benned felség, megvan a bizalom?
István: Nehéz a döntés, válaszúton áll
országunknak népe
és jövőnk szép reménye
Már nem soká bírom
érzem, nem tagadhatom
a kor nyomasztó súlyát vállamon
Oly utód kell, ki békét nem bont
mert ki megosztja népét
az országot ront!
Zsoldosok:(kintről) Heil, heil, heil!
Péter nekünk kell!
Heil, heil, heil!
Ünneplésre fel!
A zsoldosok betrappolnak a színre, vállukra emelik Péter és harsányan kiabálva elvonulnak. István egyedül marad.
3. Vak remény
Aba Sámuel hozza Vászolyt és családját. István leszáll a trónról, odasántikál Vászolyhoz.
István: Isten hozott, Vászoly!
Vászoly: Üdvöz légy felség! Ez itt családom
István: Megnyugvással látom
nem tört meg téged a hosszú várfogság!
Kezet fognak, átölelik egymást.
Vászoly: Húsz esztendő elrepült
és nem volt mindig szép
István: Harminc éves munka volt
hogy változzon a kép
Vászoly: Volt úgy, hogy gyűlölettel
néztem, hogy nem hagyod fel
s országos már a változás!
István: Megbékéltél-e már?
Vászoly: Harag nincs bennem
pusztán fájdalom
István: Elvesztettem fiam, s országunk trónján
nincs, ki folytatná
Vászoly: Oly király kell végre már
kit elfogad a nép
István: Kérdezem hát tőled én
a trónra vágysz-e még?
Vászoly: Óh, István, régi nóta
talján és német foglya
s nem vagy te jó magyar király
Mindenfelé hol állnak váraink
az ősi nemzet sírásói
járnak élen
Feltételem, ha én lennék király
hogy magyar ura magyarhonban
magyar légyen!
Nézd csak, István király, hol tartunk ma már
idegen népek lepték el az országunk!
Hol van már az istenadta szabadságunk!
Kintről zaj hallatszik, Gizella ront be feldúltan.
Gizella: Pogányszagot érzek, István
Pozíciónk sérti durván
Meglásd, ezért Róma kitagad
Föléd került táltos akarat!
Ilon: Figyelj, én németszagot érzek
Neked közöttünk idegen a neved!
Soha nem tudtad, hol van a te helyed
Lelked most is csak Péter miatt reszket!
Gizella: Ez Koppány úr vádló hangja
s ezt István csak tűri, s hagyja!
De pogány mocsok szádat befogom
Leszel te még csendes, fogadom!
Ilon: Ne képzeld azt, hogy félek tőled
Mikor királyod meghal, neked véged!
Akkor Vászoly kerül majd fel a trónra
S nekünk nem kell egy német lelkű szolga!
István: Hagyjátok abba! Elég volt!
Hogy eshet rajtunk ily szégyenfolt!
Látom, erősebb lett a gyűlölet
Időben döntök, most mind menjetek!
Vászolyék indulnának, mikor Péter érkezik két testőrrel, akik az elfogott Zobort tuszkolják maguk előtt.
Péter: Pogány merénylőt értünk tetten
kárt akart tenni személyedben!
Emitt a fegyver, mit elvettünk tőle
táltosok hosszú, kegyetlen tőre!
Zobor: (próza) Felség, már eddig is megtehettem volna
Aba: Mi lehet mondandód, hogy semmi sem tartott vissza
Gizella: Törvénynapon mindenki szólhat
király urunkhoz, ősi rend szerint
Ha bárki kezében tőrrel kopogtat
az mindenkit jogos gyanakvásra int
Zobor: Azt csak a felség fülének szántam
mégis, ha kell, hát kimondom bátran
Imre herceg bízott önnön gyilkosában!
Zobor vádlóan Péterre mutat, aki saját tőrével ledöfi a táltost. Istvánt elfogja a rosszullét.
Péter: (próza) E hibbant táltosnak jótétemény
ha nem hóhér öli, hanem csak én!
Aba: Nem azért ölted meg, hogy ne mondhasson többet?
Gizella: Csak hitvány eszköz volt Vászoly kezében
bizonyságot nyert, ő a bűnös éppen!
István: Várjatok, ez elhamarkodott ítélet
Összehívom holnapra a törvényszéket
István már alig áll a lábán, kitámogatják a színről.
Zsoldosok: (kintről) Heil, heil, heil!
Péter nekünk kell!
Péter: Bírákra itt nincs szükség
nem kell ide törvényszék!
Gyilkost küldött Istvánra
vesszen szeme világa
Aba: Állj! Nem erről szólt királyunk!
Péter: Legyen Vászoly világtalan
uralomra alkalmatlan
toljátok ki mindkét szemét
ebből mindent ért majd a nép.
Ez most a tét!
Aba: Ez felségsértés, uram!
Vászoly: Fiaim, meneküljetek!
Zsoldosok telítik be a színt, Vászolyt térdre kényszerítik, Ilont két testőr fogja le. Abának most nincs más választása, minthogy kimenekítse a hercegeket.
Bujdosók:(kintről) Koppány úr vérétől vereslik az ég
Vászolyhoz kiáltunk, legyen úgy, mint rég
Legyen úgy, mint rég, . . . . . .
Péter: Ha most nem cselekszünk, végünk!
Lázong az ország, gyulladnak pogány tüzek!
Gyerünk gyorsan, ne rettenjetek!
Adjatok neki, ha ellenállna,
hisz merénylőt küldött a királyra!
Bujdosók: (kintről) Koppány úr vérétől lobban fel a tűz
Vászolyban szelleme rólunk átkot űz
Nehéz átkot űz! Súlyos átkot űz!
Vászolyt lefogják és izzó vasrúddal megvakítják.
Péter: Ha, ha, ha, ha!
Ha vágyaim szerint királyságra kerülök
valamennyi bírót, tekintetes urat
századost, országnagyot s méltóságot
hívekből és rokonokból választom
Magyarország földjét, hogy biztosítsam hatalmam
Konrádnak hűbérként felajánlom
(próza) Aki mer, az nyer! És most menjünk!
A színen csak Ilon és a megvakított Vászoly marad.
Ilon: Vászoly én látok, de azt kívánom, bár ne látnám
Én édes uram koronádat elrabolták
Világod fényét, jövőnk minden reménységét
Látom a sorsunk, gyermekeink harcát
látom a Hadúr bosszúálló kardját
látom, hogy nem lesz békességben Magyarország
Vászoly, én látok, látom azt, mit szemünk nem lát
Átkozott legyen a gyilkos lelkű hatalomvágy
Uralma végét, várom Isten büntetését
Látom a sorsunk, népeinknek sorsát
látom a testvér testvér ellen harcát
látom, hogy nem lesz békességben Magyarország
Nem lesz immár sohasem vigalom
csak lesz mindig szomorúság
Nem lesz immár ölelő szeretet
csak lesz mindig nyomorúság
Ne feledd el, ki a vétkes
egek ura ne feledd el
kire sújtson fekete halál
Ne feledd el, ki a bűnös
egek ura ne feledd el
kire sújtson iszonyú halál
Átkozott légy István király
sírjon lelked holtad után
Kintról felhangzik a bujdosók kórusa
Kórus: Túl szűk az erdő mélye
nem férünk el szabadon
Vászoly lesz jó királyunk
nem kell már más hatalom
István már nem parancsol
Péterből senkise kér
Vászoly lesz jó királyunk
Koppánynak szelleme él
Vászoly: Késő most már minden
Kórus: Vége a hallgatásnak
Vajk bűne égbe kiált
Koppánynak vére vádol
Istvánra gyilkos a vád!
Nincs többé béketűrés
nincs alku, nincs kegyelem
Vászolyért bosszút állunk
Rómán és németeken
Megjelennek a felfegyverkezett bujdosók és vállukra véve Vászolyt harcra készen vonulnak el.
4. Veled Uram
István hálószobájában
A király betegágyán fekszik, feltápászkodik és letérdel házi oltára elé, keresztet vet és imádkozik.
István: Mindenható Istenem kérlek, engedj el
Súlyos terhed összetört, kérlek, ments hát fel
Most, hogy tőlem elvetted Imre fiam
szép országunk jövője bizonytalan!
Megtettem mindent, mi képességem volt
de nem rajtam múlt a választás
Úgy éltem én, hogy hozzád hűséges legyek
de nem kérem azt, hogy szentnek láss
A lázas, önkívületi állapotba került István király előtt megjelenik Vászoly, Zobor és Imre szelleme.
Vászoly: Óh, István, régi nóta
talján és német foglya
s nem voltál jó magyar király
István: Szolgáltam az istenem, s országomat
Bízom, hogy a nemzetünk, s e nép fennmarad
Zobor: Napnak lángja, Hadúr a csatába
vidd el a hírünk
Holdnak fénye, magyari vezére
gyújtsd fel a szívünk
Jézus népe, idegen a lelke
vádol, mert élünk
István: Isten útján nincs magyar és nincs idegen
Isten színe előtt lesz ítéletem
Imre: Múljon a szégyen, senkise féljen
válassza jól sorsát
Kérjük az Istent segítse népünk
még ezer éven át
István: Boldogságos gyermekem, édes fiam
Indul hozzád jó atyád már hamarosan
Gellért püspök érkezik, hogy feladja Istvánnak az utolsó kenetet.
Gellért: Utolsó útra, ha készülsz, István
Bűneid alól feloldozlak téged
Ám mielőtt utadra engedlek
Urunk és Istenünk színe előtt
érintse tested az utolsó kenet
István király még egyszer utoljára felemelkedik.
István: Uram, nagy a te hatalmad
Nyújts a szenvedőknek vígaszt
A harc tart már ezer éve
de még nincs e földön béke
Kérlek, boldogságos Mária
Nézz e kis Magyarországra
Védd és oltalmazd a népét
Bocsásd meg minden gyöngeségét
E szép, gyönyörű ország
királya fordul hozzád
Boldogasszonyunk
légy patrónusunk
Urunk előtt
szíved szerint
Dicső legyen
mindig neve
Boldogasszony anyánk
Finálé
Vége