Nekünk nem kell már (1993, Koncz Zsuzsa: Ne veszítsd el a fejed) Nem kell a szépen hangzó szólam, nem kell az ígéret Nem kell a mennyországot itt, ezen a Földön ígérned Nem kell a szédült eszmék fogságában tartott világ Nem kell a minden és nem kell a semmi és nem kell a hazugság Nekünk nem kell már, nekünk nem kell már Nem kell az öntelt póz és nem kell fölfújnod magad Hidd el, hogy másnak is eszébe juthat néhány gondolat Nem kell a csalhatatlanságtól elvakult vezér Nem kell az ősi gyűlölködést felszító szenvedély Nekünk nem kell már, nekünk nem kell már Ha benned valami becsület mégis volna Ha lelked mélyén valami mégis szólna Hogy a békesség és a szeretet többet ér Talán hallgatnál, meg sem szólalnál Nem kell a zászlót lobogtatni, nem te vagy itt a nép Mi nem változunk vezényszóra, bárhogy is szeretnéd Nem kell a kínos bizonykodás, hogy te voltál a hős Ha régen gyengén álltál ellen, most ne légy erős Nekünk nem kell már, nekünk nem kell már Ha benned valami becsület mégis volna Ha lelked mélyén valami mégis szólna Hogy a békesség és a szeretet többet ér Talán hallgatnál, meg sem szólalnál Milyen jól tennéd, talán élveznéd Mert hidd el hát, hogy egy kis szeretet, az mindenkinek jár S ha rosszul mennek a dolgaink, az mindenkinek fáj Nagyon fáj, úgy fáj, úgy fáj, úgy fáj, úgy fáj Jaj, nagyon-nagyon fáj Nekünk fáj, úgy fáj, jaj, nagyon fáj, jaj, nagyon fáj, fáj, fáj Nagyon fáj |