"Bródy Jánosról széles
e hazában nagyjából mindenki tudja, hogy mit jelent a neve, személyisége,
azt is, hogy a magyar kultúrtörténet meghatározó alakja, hogy a magyar
nyelvű popzene meghonosítója, hogy általa lett hivatalosan is elfogadott
ez a műfaj, hogy a szigorú és féltékeny társművészek képviselői az ő művészetét
elismerik és becsülik.
Azt is sokféleképpen megírták
már, hogy 1964-ben érettségi után került az Illés együttesbe, abba a legendás
zenekarba, amelyik nem csak saját nemzedékének életérzését, gondolkodását
tudta dalokban kifejezni. Sokaknak segített eligazodni vagy éppen a dalszövegek
alapján tanultak meg szabadon véleményt formálni, személy szerint Tininek
- ahogy őt a közönség hívja - köszönhetően. A külső és belső feszültségek
következtében 1973-ban felbomlott az Illés.
Következett a Fonográf korszak.
Ezekben az években is sok maradandó, időtálló dal született, mert a Fonográf
nemcsak egy zenekar volt, hanem alkotóműhelyként is működött. Itt készültek
Koncz Zsuzsa és a Halász Judit lemezei is, melyeknek értelmi szerzője
elsősorban Bródy János volt. Szövegeit ebben az időben még erősebben cenzúrázták,
mint korábban, de ő mindig megtalálta a lehetőségét annak, hogy dalaiban
a hivatalos szólamoktól eltérő gondolatokat és érzelmeket közvetítsen.
Bródy János önálló előadói pályafutása
25 évvel ezelőtt az Egyetemi Szinpadon kezdődött. Az ILLÉS és a FONOGRÁF
zenekarban eltöltött évek után olyan dalok születtek, melyek személyes
hangulata, érzelmi elkötelezettsége vagy irónikus intellektualizmusa szinte
megkövetelte, hogy szerzőjük maga álljon velük közönség elé. Olyan idők
jártak akkor, mikor dalokban tört a felszínre sok mélyen elfojtott érzés
és gondolat. Bródy János a maga szerénynek mondott előadói képességeivel
is hitelesen és mindenki által érthetően fogalmazta meg nemzedékének álmait
és csalódásait, és első felvételeinek népszerűsége következtében hamarosan
a hatóságok által gyanakodva figyelt és a hivatalos kulturpolitikusok
bánatára közkedvelt szereplője lett az ifjúsági klubok hálózatának.
Első lemeze 1980-ban jelent meg „Hungarian Blues”
cimmel olyan felejthetetlen dalokkal, mint a „Filléres emlékeim” a „Földvár
felé félúton”, a „Mama kérlek”, és a Bródy dalok jelbeszédes módján helyzetjelentést
adó „Maszkabál”.
Második albuma a „Ne szólj szám” volt1984-ben,
melynek címadó dalában még ma is érezhető a korszak alapvető életérzése,
és azóta tudjuk, hogy van olyan, hogy „Egy hétig tart egy szerelem”. Ezen
az albumon jelent meg sok-sok év után újra a hatvanas évek nemzedékének
egykor betiltott himnusza, a „Ha én rózsa volnék”.
A nyolcvanas évek végén következett a „Hang nélkül”,
melyen az „Engedd, hogy szabad legyek”, az „Átmeneti állapot” és a „Zárt
osztály” már nyíltan szólt a változás iránti vágyról, de emlékezetes maradt
a „Légy hű magadhoz” vagy „A fiam meg a lányom”, melyben a szerző új szerepköréről
tudósított.
„Az utca másik oldalán” című összeállítás 1994-ben
jelent meg, irónikus és kritikus hangvételével már az új korszak ellentmondásait
tükrözte máig ható érvénnyel olyan dalokban, mint a „Tangó LeMondó” és
a „Haggyá’ má’ békibe’”, de művészi hitvallást is jelzett a „Mit tehetnék
érted”, „A földön járj” vagy az „Őszinte bohóc”.
A zenekarok feloszlottak, átalakultak, de Bródy
János folyamatosan képes volt önmagát adni és gitárral a kezében, mint
a hétköznapok krónikása járta az országot, irónikus mosollyal idézve a
reménytelen szerelem és a beteljesült csalódás közti rövid átmeneti boldogságot,
vígasztalva a meg nem valósult álmaikból ébredő szorongókat.
Hét év után, az új évezred kezdetén „Kockázatok
és mellékhatások” cimmel jelent meg a legújabb album, melyről a viharos
éveket megélt szerző így nyilatkozott: “A dalok és szövegek tekintetében
nem kell orvoshoz vagy gyógyszerészhez fordulni. A lemezen szereplő 12
szám túlnyomó többsége, mint a címadó dal is, az életünkben sűrűn előforduló
kockázatokról és mellékhatásokról szól. Többek közt arról, hogy törékeny
ünnepeink és bizonytalan hétköznapjaink közepette miért nem válnak be
a rendkívül nagy hírveréssel beharangozott sikerreceptek és boldogságpirulák,
és arról, hogy a nemkívánatos következményekről általában csak nagyon
keveset hallani. Én a magam módján, dalformátumba sűrített személyes tapasztalataimat
szeretném átadni minden érdeklődőnek. Természetesen örülnék, ha ezek az
általam hasznosnak tartott információk minél több emberhez jutnának el,
de miután különleges reklámokra nincs pénzünk, ezúton szeretném megköszönni
a gyógyszergyáraknak, hogy az új albumom címét már évek óta hirdetik.”
Nehéz a titkot megfejteni, de erdei körökben az
a nézet, hogy a dallamokban őrzött képzelet minden másnál érzékelhetőbben
idézi fel már-már elfelejtett emlékeinket, és Bródy Jánost nem véletlenül
tekintik igazi mesternek az egyszerű dalokban ráolvasó varázslatot sejtő
misztikusok és racionális lélekelemzők egyaránt. A Kossuth-díjas zeneszerző-szövegíró-előadóművész
pályafutásának eddig legteljesebb áttekintése nemrég került forgalomba
a Vince kiadó gondozásában Göncz Árpád ajánlásával.
Örömmel közöljük, hogy megjelent Bródy János összes
eddig írt dalszövegét időrendben tartalmazó kötet, mely hasznos és tartalmas
segítségül szolgál az eltűnt idők nyomában járó felfedezőknek, és kockázatok
és mellékhatások nélkül erőt ad és vígaszt nyújt az utca másik oldalán
járóknak is.
Mentler Krisztina
|