Kedves erdélyi, amennyire én tudom, Bródy János abban a bizonyos rendszerben is ugyanazok ellen kardoskodott, akik ellen ma. Írta már róla címlapon a Népszabadság, hogy hazaáruló, és írják róla ma is, időnként olyanok is, akik épp azt a zsetont nyúlják le, amit ő az EU fővárosában nem túl könnyű munkával kifocizott a magyar dalszerzőknek - de persze nem szeretnélek ilyesmivel összezavarni.
Szóval ő azok ellen kardoskodott, akik kihasználva és fenntartva az istenadta nép együgyűségét, korlátozva a szabadságát, gondosan ügyeltek rá, hogy a demokráciát valami szükségtelen rossznak tartsuk, és ne is akarjunk felnőni hozzá. Ezek nélkül pedig nincs nemzeti együttműködés, hiába írjuk nagy kezdőbetűkkel.